mindent a könyvről Immár minden lényeges információ napvilágot látott azzal kapcsolatban, hogy mikor, milyen címmel, milyen tartalommal fog megjelenni Cheryl Cole első könyve. Az elmúlt pár hónap elég eseménydúsra sikeredett az énekesnő életében. Mindaddig, amíg fel nem gyógyult az akár végzetes következménnyel járó betegségéből, a maláriából mindenki biztosra vette, hogy élete első könyve a már jó előre beharangozott My World, azaz 'Az én világom' címet fogja viselni. Azonban néhány héttel ezelőtt jött a hír, hogy Cheryl Cole mégsem jelenteti meg idén a szóban forgó könyvet, ugyanis úgy érzi, hogy még nem áll készen arra, hogy – az akkor még – a feje fölött lebegő válóperéről, férjével történt fájdalmas szakításáról és megalázottságáról beszéljen. A My World tehát jegelve lett, de szeptember másodikán megerősítést nyert, hogy a rajongók mégsem maradnak a várva várt Cheryl-dózis nélkül. Ms. Tweedy ugyanis bejelentette, hogy 2010. szeptember 30-án jelenik meg élete első könyve, amely a Through My Eyes, azaz (szabad fordításban) a 'Szememen keresztül' címet fogja viselni. Cheryl így nyilatkozott a készülő kiadványról: „Néha úgy érzem, hogy a dolgok nagyon gyorsan elrohannak mellettem, így elfelejthetem azokat a személyes élményeket, amelyek olyan nagyszerűvé tették az elmúlt egy évet. – majd hozzátette – Ez a könyv olyan képeket tartalmaz, amelyek megörökítik az élményeimet, az emlékeimet és azokat az embereket, akik a legközelebb állnak hozzám. Izgatottan várom, hogy egy nagy gyűjteményben láthassam a fotókat.” Az énekesnő nagyon jól látta meg annak lehetőségét, hogy a rajongóit hogyan tudná még közelebb engedni magához. Ennek a végeredménye lett a könyv, amelybe olyan fényképeket válogattak össze, amik ezelőtt soha, semmilyen formában nem jelentek meg. Exkluzív betekintést kaphatunk tehát Cheryl magánéletéről, videoklip-forgatásokról, a Black Eyed Peasszel közös turnéjáról, az X Factor előkészületeiről, és ha minden igaz, akkor az első és második album elkészítésének pár mozzanatáról is. Egy olyan szakmailag nagyszerű év kulisszái mögé tekinthetünk, amely minden bizonnyal még mindig tart az énekesnő életében, hiszen nincs egy éve, hogy megjelent a 3 Words címet viselő bemutatkozó korongja, de máris a levegőben lóg második szólóalbumának megjelenése is. A holnap debütáló Promise This című új szerzemény pedig méltó koronája lehet az elmúlt szűk tizenkét hónapnak – erőt adva mindazoknak, akik úgy érzik, hogy az életük fenekestül felfordult –, és természetesen nagyszerű előfutára a fiatal énekesnő újabb sikereinek. Tehát már csak egyet kell aludni, hogy meghallgathassuk Cheryl új, slágergyanús szerzeményét (a videoklip premierje Angliában négy nappal később, szeptember 18-án, szombaton lesz), illetve bő két hetet kell várnunk arra, hogy akár már a megjelenés napján, azaz szeptember 30-án megrendelhessük – a dalos pacsirta hivatalos oldaláról – a Through My Eyes című könyvet.
|